Elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközök szabályozása

Jelen írás teljes verziója a Computerworld magazinban jelent meg 2017. április 11-én.

 

Bevezetés

A pénz egyik alapfunkciója a kereskedelem kiszolgálása általános egyénértékes csereeszköz biztosításával, ami leegyszerűsíti a tranzakciók létrehozatalát és lebonyolítását. Így van ez már azóta, hogy a termékeny félhold gazdálkodó és kereskedő népei ügyleteik forgalmi eszközeként a pénz használatának elveit kidolgozták – ha hihetünk a történettudomány ebbéli kutatási eredményeinek.

Napjaink elektronikus kereskedelme speciális megközelítéseket támaszt a fizetési tranzakciókkal szemben is, és jól érzékelhető, hogy ennek következtében egyre nagyobb a pezsgés az alternatív, elsősorban az elektronikus fizetési módok és eszközök fejlesztésének, kidolgozásának és bevezetésének területén. Ezt a folyamatot a minél gyorsabban, személyes részvétel nélkül, mégis biztonságosan lebonyolítható fizetési tranzakció iránti egyre erősödő igény gerjeszti; nem is eredmény nélkül.

Tudatos és szervezett törekvések artikulálódnak a pénzügyi piacokon, és táplálják az újfajta fizetési megoldások kidolgozására vezető műszaki, üzleti és jogi kutatásokat. A FinTech, a hagyományos készpénzforgalmat kiváltó fizetési, pénzkezelési technológiák fejlesztése igen rövid idő alatt vált prosperáló iparággá, és jelen tudásunk szerint aligha vagyunk képesek megjósolni a jelenleg zajló és eszkalálódó folyamatok kimenetelét.

A készpénz-helyettesítő fizetési megoldások története természetesen korszakokkal az elektronikus kereskedelem napjai előtt kezdődött, ám ennek hagyományos fogalmait és eszközeit most csak annyiban érintjük, amennyiben fő témánk, az elektronikus fizetési eszközök szabályozásának vizsgálata feltétlenül szükségessé teszi.

Szabályozási keretek

A pénzforgalom működését és intézményi kereteit jogszabályok állapítják meg, a szabályok betartása felett pedig állami hatóságok és nemzetközi szervezetek őrködnek. Mind az Európai Unió közösségi jogában, mind a tagállamok belső jogrendszereiben részletesen kimunkált, kifinomult szervezetrendszer épült ki a kereskedelmi tranzakciók lebonyolítására és a fizetési, pénzforgalmi infrastruktúra működtetésére. Európában a szabályozás két szintje – a közösségi és a tagállami szint – lényegében harmonizáltan épül egymásra, és együttesen fejti ki hatását.

A szabályozási környezetet áttekintve nem lehet nem észrevenni az egyre erőteljesebb közösségi integrációra vezető folyamatokat. A legutóbbi, 2008-ban kipattant és a globális pénzpiacokon pusztító járványként végigfutó pénzügyi válság erőteljesen motiválta ezeket a folyamatokat. Ennek nyilvánvaló jelei kiolvashatók a vonatkozó közösségi jogszabályok szövegéből. Fokozottabb hatósági ellenőrzés állami és közösségi szinten, szigorúbb prudenciális szabályok előírása a pénzintézetek számára tagadhatatlan jelei a koordináltabb és felelősségteljesebb pénzpiaci magatartás kikényszerítésére irányuló törekvéseknek.

A válságra, mint hosszú távra szóló tanulságokat hozó megrázkódtatásra, sok helyen közvetlenül is utalnak a 2010 körül és ez után keletkezett hatályos közösségi jogszabályok preambulumaiban. Különösen az átláthatóság iránti igényt, a bankrendszert fenyegető kockázatok csökkentését és az esetleges helytelen gyakorlatok megszüntetését biztosító szigorúbb szabályozás szükségességét hangsúlyozzák a közösségi jogalkotásban.

Szabályozási anomáliák

A kétszintű szabályozási környezetben zavarba ejtő jelenségek is előfordulnak. Ilyen például az is, hogy még olyan alapvető fogalomnak is, mint a készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek is kétféle definíciója van. Míg a közösségi jog absztrakt körülírással próbálkozik, a magyar jogalkotó egyszerűen felsorolja az ebbe a kategóriába tartozó eszközöket.

Az EU hatályos közösségi joga szerint tehát „készpénz-helyettesítő fizetési eszköz”: a pénzforgalmi szolgáltatás igénybe vevője és a pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás tárgyát képező, fizetési megbízás kezdeményezésére használt, személyre szabott eszköz(ök) és/vagy eljárások.[1]

  1. készpénz-helyettesítő fizetési eszköz:
  2. a)a csekk,
  3. b)az elektronikus pénz,
  4. c)a pénzforgalmi szolgáltató és az ügyfél közötti keretszerződésben meghatározott olyan személyre szabott dolog vagy eljárás, amely lehetővé teszi az ügyfél számára a fizetési megbízás megtételét.[2]

Nem állíthatjuk, hogy szabályozási megoldások szöges ellentétben állnának egymással, de az is világos, hogy nincsenek is teljesen összhangban. A magyar Hpt kifejezetten beemeli a szabályozás körébe a csekket és a elektronikus pénzt is, míg ilyet az EU kártyarendeletében, mely lényegében csak a fizetési kártyás műveletekre tekintve készült, nem  találunk.

 

Készpénz-helyettesítő fizetési eszközök

A készpénz kezelése és védelme fokozott kockázattal járó és viszonylag költséges tevékenység. A gazdaságtörténet során tehát mindig jelentős figyelmet fordítottak ezeknek az értékeknek a védelmére és a tranzakciók biztonságos és költségkímélő lebonyolítására. Koronként a gazdasági szerkezet sajátosságainak és a rendelkezésre álló technológiai eszközök fejlettségének megfelelően különböző olyan megoldások dolgoztak ki olyan fizetési formákat, melyekben készpénz használata nélkül történhetett meg az értékek közvetítése. Ezeket a pénzügyi instrumentumokat nevezzük összefoglaló néven készpénz-helyettesítő fizetési eszközöknek.

A rendelkezésre álló formák sokasága természetesen tág teret nyújt a változatos csoportképzésre, kategorizálásra. Nincs előttünk olyan szempontrendszer, amely a véglegesség igényével sorolná be a használatban lévő készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket. Ebből következően minden csoportosítás többé-kevésbé önkényes, de legalábbis nem tud mentes maradni a szubjektív elemektől. Még a jogi szabályozás sem kivétel ez alól. Jól látható, hogy a törvénybe foglalt definíciók és fogalomkészletek sem tartósak; folyamatos átalakulás jellemzi ezt a szabályozási területet. Az értelmező rendelkezések gyakran módosulnak, új kategóriák születnek, régiek szűnnek meg,  időnkét – egyre gyakrabban – a technológiai fejlődés kihívásaihoz vagy lehetőségeihez történő alkalmazkodás teremt újabb szabályozási feladatot, jól-rosszul felismert és interpretált gazdaságpolitikai érdekek szolgálatában, vagy nemzetközi kötelezettségek miatt az egész rendszer folyamatos mozgásban van.

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközöket tehát sokféle szempont szerint osztályozhatjuk. Talán a legnyilvánvalóbb elhatároló ismérv az, amely az eszköz megjelenése alapján ragadja meg a különbségeket. Eszerint tehát megkülönböztethetünk hagyományos, papír alapú és elektronikus eszközöket. Ebben a dolgozatban csak az elektronikus eszközökre koncentrálunk, a papír alapú eszközök vizsgálatát mellőzzük.

Osztályozási szempontok

A készpénz-helyettesítő fizetési eszközök osztályozására számos elhatároló ismérvet és ezek kombinációit használhatjuk. Megkülönböztethetünk tehát eszközöket

  • kibocsátó szerint,
  • működési mód szerint és
  • felhasználóhoz kötöttség szerint.

A kibocsátó alapján alapvetően a bankszámlapénz alapú illetve a bank közbeiktatása nélküli készpénz-helyettesítő eszközöket különböztethetjük meg. Előbbivel igen széles körben fizethetnek és vehetnek igénybe egyéb banki szolgáltatásokat az ügyfelek, míg az utóbbi – legalábbis eredeti rendeltetése szerint – elsősorban a kis összegű, nagy tömegben előforduló fizetési műveletek foganatosítására szolgál.

Működési mód szerint online illetve offline eszközökkel találkozhatunk, még végül a felhasználóhoz – birtokoshoz – való kapcsolódás szempontja alapján ismerünk névre szóló és bemutatóra szóló, vagyis anonim eszközöket.

Fizetési kártya és elektronikus pénz

Jelenleg a felhasználók, illetve a piacok rendelkezésére álló két legalapvetőbb eszköz a fizetési kártya, valójában a bankkártya és további kártya alapú eszközök, valamint az elektronikus pénz, vagy ahogy gyakran hivatkozzák, az eMoney. Természetesen ezek csak az alapkategóriák, melyeken belül további változatok, különböző megjelenési formák és felhasználási módok ismertek.

 

Bankkártyák használata és szabályozása

A kártya és a rá épülő fizetési műveletek

A bankkártya a legelterjedtebb készpénz-helyettesítő fizetési eszköz. A jelenlegi szabályozásban rögzített hivatalos elnevezése valójában fizetési kártya. Az EU közösségi jogi szabályozás még ki is terjeszti a kártyás rendszerek értelmezési tartományát, és kártyaalapú készpénz-helyettesítő fizetési eszközökről beszél. Ezek csoportjába tartozik tehát minden olyan készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, amely lehetővé teszi a fizető fél számára, hogy kártyaalapú fizetési műveletet kezdeményezzen.

A technológia-semleges jogszabályi definíció ebbe a körbe vonja

  • a kártyát,
  • a mobiltelefont,
  • a számítógépet, illetve
  • a megfelelő fizetési alkalmazást tartalmazó bármely egyéb technológiai eszközt, legyen az hardveres vagy szoftveres megvalósítású.

Ezekkel az eszközökkel „kártyaalapú fizetési művelet” végrehajtása kezdeményezhető. Ez vagy betétikártya- vagy hitelkártya-művelet, azaz olyan szolgáltatás, mely egy fizetésikártya-rendszer infrastruktúrájára és üzleti szabályzatára, valamint az ehhez hozzáférést biztosító eszközre, a kártyára épül.[3]

A kártyapiac helyzete

A kártyaalapú műveletek végrehajtása általában az úgynevezett négyszereplős fizetésikártya-rendszerben bonyolódik le, melyben a fizető fél fizetési számlájáról a kedvezményezett fizetési számlájára történő kártyaalapú fizetési műveletre a rendszer, egy kibocsátó valamint egy elfogadó közvetítésével kerül sor.

Az ilyen műveletek végrehajtása során a kereskedő bankja minden egyes kártyatranzakció után megfizeti a kártyakibocsátó bank által felszámított díjat. A tranzakciós díj természetesen beépül az eladott áru vagy szolgáltatás árába, és növeli azt. A díjak mértéke és a megfizetés módja igen nehezen átlátható az ügyfelek számára. Hosszú időn keresztül az EU tagállamai országonként önállóan szabályozva a kérdést eltérő mértékű díjak megállapítását tették lehetővé kereskedelmi bankjaik számára. A képletet tovább bonyolítja a hitelesítő, azonosító, kiegyenlítő és elszámoló funkciót betöltő nemzetközi kártyatársaságok, melyek között a két legnagyobb a piac 95%-át uraló Visa és a MasterCard.

Ezen a téren a közelmúlt legnagyobb jelentőségű változását az EU úgynevezett PSD2 irányelve hozta, mely egységesíti, korlátozza és átláthatóvá teszi kártyaalapú tranzakciók után fizetendő bankközi díjakat, és a piacra lépés előtti akadályok lebontásával megtörni igyekszik az oligopol piaci szereplők dominanciáját az évente mintegy 28 milliárd dolláros piacon.[4]

A PSD és a PSD2 irányelv

Az ügyfeleket terhelő tranzakciós költségek mérséklése és a fizetési műveletek kényelmi szintjének növelése az a két döntő elvárás, melyeket az elektronikus fizetési rendszereknek ki kell elégíteniük. Ezek az igények akkor szolgálhatók a legjobban, ha az innovatív szolgáltatások valódi versenyben méretnek meg, és az új megoldások a lehető legegyszerűbben, a legkevesebb akadály mellett léphetnek piacra.

Éppen ennek a célnak a jegyében készült el a PSD majd az azt hatályon kívül helyező PSD2 irányelv, vagyis az EU-nak a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2015/2366/EK irányelve, melyet 2018. január 13-ig kell a tagállamoknak átültetniük a belső jogukba. Az új szabályozási rendszer alapjait még a SEPA – Single Euro Payments Area – tette le, az egységes elszámolási kereteivel, és a 2016 november 1-én egységessé vált Euró-alapú fizetés szabályaival.

Ehhez a szabályozási csomaghoz tartozik még a kártyarendelet is, mely lényeges mértékben csökkenti a hitelkártyával lebonyolított tranzakciók költségeit. Eszerint a nemzetközi tranzakciók esetén a tárgyi érték 0,2 százalékát nem haladhatja meg a kirótt díj. A belföldi ügyletek esetében még várni kell a szabályozás teljes érvényesítésére. 2020-tól azonban már ezekre a fizetési műveletekre is a nemzetközi kártyatranzakciókra irányadó mértékű díjat állapítanak meg.

Betéti kártyával bonyolított kisebb tranzakciók esetében a tagállamok 2020-ra 0,05 eurós felső díjhatárt vezethetnek be. A hitelkártyák esetében a maximális díjmérték 0,3 százalék lesz, és a tagállamok alacsonyabb határt is meghatározhatnak a belföldi hitelkártya-tranzakciókra.

Ezek a szabályok nem vonatkoznak a bankjegy-automatából történő készpénzfelvételre, és az ún. háromszereplős fizetésikártya-rendszerekre, ahol a kibocsátó bank azonos az elfogadó bankkal. Ilyen hálózatot működtet például a Diners Club és az American Express.

(Balogh Zsolt György, Budapesti Corvinus Egyetem)

 

A téma folytatódik:

 

Jogszabályok

EU joganyag 

  • Az Európai Parlament és a Tanács szeptember 16-i 2009/110/EK irányelve az elektronikuspénz-kibocsátó intézmények tevékenységének megkezdéséről, folytatásáról és prudenciális felügyeletéről, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról, valamint a 2000/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
  • Az Európai Parlament és a Tanács 2013. június 26-i 2013/36/EU irányelve a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
  • Az Európai Parlament és a Tanács június 26-i 575/2013/EU rendelete a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról
  • Az Európai Parlament és a Tanács 2015. április 29-i (EU) 2015/751 rendelete a kártyaalapú fizetési műveletek bankközi jutalékairól
  • Az Európai Parlament és a Tanács 2015. november 25-i (EU) 2015/2366 irányelve a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről

Magyar jogszabályok

  • évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról
  • évi CCXXXV. törvény az egyes fizetési szolgáltatókról
  • évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról

Rövidítések jegyzéke

ELMI Electronic Money Institution; elektronikuspénz-kibocsátó intézmény
Hpt 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról
Pft 2009. évi LXXXV. törvény a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról
PSD Az Európai Parlament és a Tanács 2007. november 13-i 2007/64/EK irányelve a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/ EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
PSD2 Az Európai Parlament és a Tanács 2015. november 25-i (EU) 2015/2366 irányelve a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 2002/65/EK, a 2009/110/EK és a 2013/36/EU irányelv és a 1093/2010/EU rendelet módosításáról, valamint a 2007/64/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
Kártyarendelet Az Európai Parlament és a Tanács 2015. április 29-i (EU) 2015/751 rendelete a kártyaalapú fizetési műveletek bankközi jutalékairól
SEPA Single Euro Payments Area


[1]
PSD2 rendelet. 2. cikk. 19

[2] Hpt 6. §

[3] PSD2 rendelet; 2. cikk. 7. pont

[4] Sallai

Elektronikus készpénz-helyettesítő fizetési eszközök szabályozása” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszakövetések: Az elektronikus pénz kibocsájtása és használata – Corvinus Fintech Center

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.